Morava Endre emlékére
OROSZI BEATRIX tollából
ÁNTSZ Nyugat-dunántúli Regionális Intézete, Győr
Prof. Dr. Morava Endre 2007. augusztus 27-én, 68 esztendős korában elhunyt.
A Budapesti Orvostudományi Egyetem Általános Orvostudományi Karán (1958-1964) végezett, „Promotio sub
auspiciis Rei Publicae popularis” kitüntetéssel avatták orvosdoktorrá. Az OÉTI-ben munkatársként, majd a
Táplálkozásélettani osztály vezetőjeként dolgozott. 1968-69-ben ösztöndíjat nyer Cambridge-be, a Dunn
Nutritional Laboratory-ba. A Pécsi Orvostudományi Egyetem Közegészségtani és Járványtani Intézetének (1983-
1991), majd a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Közegészségtani Intézetének (1997-2005) igazgatója volt.
Baranya megyei tisztifőorvos (1991-1995), országos tisztifőorvos (1995-1997). Elnökévé választotta a Magyar
Higiénikusok Társasága és a Népegészségügyi Tudományos Társaság. Az Egészségtudomány főszerkesztőjeként
jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy különböző tudományos munkák e folyóirat lapjain publikálásra kerüljenek.
Fontos szerepet vállalt a közegészségtan graduális és posztgraduális oktatásában. A WHO Nem-fertőző
Betegségek Elleni Országos Integrált Intervenciós Programjának magyarországi igazgatójaként a magyar
lakosság egészségi állapotát és életmódját vizsgáló, valamint területi dohányzás megelőző intervenciós
programokat vezetett. A magyarországi „Hagyd abba, és nyersz!” kampányok hat ízben történő megszervezésével jelentősen hozzájárult a dohányzás megelőzéshez.
Halk, udvarias, tiszteletreméltó ember volt, ismert alaposságáról, intelligenciájáról, becsületességéről és csendes
humoráról.
2007. augusztus 27-én, a 68. születésnapján hunyt el Prof. Dr. Morava Endre egyetemi tanár,
a Semmelweis Egyetem Közegészségtani Intézetének korábbi igazgatója, volt országos
tisztifőorvos, a Magyar Higiénikusok Társaságának egykori elnöke és az Egészségtudomány
folyóirat főszerkesztője.
Morava Endre Zalaegerszegen született 1939. augusztus 27-én. Budapesten, az
Apáczai Csere János Gyakorló Általános Gimnáziumban érettségizett. Egyetemi tanulmányait
1958 és 1964 között végezte a Budapesti Orvostudományi Egyetem Általános
Orvostudományi Karán. Középiskolai és egyetemi tanulmányait kiváló eredménnyel végezte, „Summa cum laude” minősítéssel és „Promotio sub auspiciis Rei Publicae popularis”
kitüntetéssel avatták orvosdoktorrá.
Pályafutása a Budapesti Orvostudományi Egyetem Kórélettani Intézetében kezdődött,
ahol 1962-64 között diákkörös, majd demonstrátor. Ezt követően tizenöt éven keresztül
szervezte és irányította az egyetem külső tudományos diákkörét. 1964-től az OÉTI-ben előbb
segédmunkatárs, majd munkatárs. 1965-től meghívott előadóként vett részt az orvos
továbbképzésben. 1967-ben laboratóriumi szakorvosi képesítést szerzett. Pályája töretlenül
ívelt felfelé, és 1968-ban kétéves angliai ösztöndíjjal már Cambridge-ben, a Dunn Nutritional
Laboratory-ben kutathatott. 1976-tól egészen 1983-ig az OÉTI-ben a Táplálkozás-élettani
osztály vezetője. Eközben 1977-ben közegészségtan-járványtan szakorvosi képesítést szerzett,
1978-tól pedig az Orvostovábbképző Intézet Élelmezés-egészségtani tanszékének munkatársa
lett.
1983-ban munkahelyet és lakhelyet változtatott; a Pécsi Orvostudományi Egyetemen a
Közegészségtani és Járványtani Intézet igazgatója, tanszékvezető egyetemi tanár, egészen
1991-ig. Ezekben az években intézetet vezetett, oktatott, vizsgáztatott, államvizsga
dolgozatok témavezetője voltNevéhez köthető az angol nyelvű orvosképző program keretében
a „Public Health” tantárgy oktatásának megszervezése és oktatása. 1991 és 1995 között
társprofesszor, és gyakorlati közegészségügyi feladatot is vállalt; a Baranya megyei KÖJÁL
főigazgató főorvosának nevezték ki. A rendszerváltás után az ÁNTSZ Baranya megyei
Intézetének tisztifőorvosa. Innen hívták és nevezték ki országos tisztifőorvosnak (1995-97).
Az országos tisztifőorvosi tisztségét követően 1997-ben a Semmelweis
Orvostudományi Egyetemen folytatódott pályája. Itt sem volt egyszerű a feladata.
A Társadalomorvostani valamint a Közegészségtani- és Járványtani Intézet összevonásából
létrejött új egység, a Közegészségtani Intézet igazgatója lett. Az újonnan megalakult intézet
vezetése ismét kihívást jelentett számára. Komoly elszántsággal dolgozott az új integrált
tantárgy, a közegészségtan kurrikulumának kidolgozásán, az oktatás színvonalának folyamatos javításán, és a két intézet egyesítésén. Ezt a folyamatot nagy türelemmel és
megfontoltsággal irányította. Munkáját a nagyfokú precizitás jellemezte, amelyet a
munkatársaitól is elvárt. A klasszikus higiéné mellett külön hangsúlyt fektetett arra, hogy a
hallgatók naprakész tudást szerezzenek, és a szakma újabb feladatait és problémáit is
megismerjék. Az oktatók irányában éppen ezért nagy elvárásokat támasztott. Sok éven
keresztül oktatta a közegészségtant nemcsak magyar, hanem angol nyelven is.
A
Közegészségtani Intézetet 2005-ig, nyugdíjazásáig vezette.
Alapvető fontosságúnak tartotta, és demonstrátori megbízásától kezdődően
pályafutását végigkísérte az oktatás. Kiemelkedő jelentőséget tulajdonított a nem-fertőző,
idült népbetegségekkel kapcsolatos ismeretek átadásának, valamint az epidemiológiának. A
közegészségtan tárgyi ismeretei mellett népegészségügyi szemléletre tanított. Hallgatói között
ott találhattuk a medikusokat, fogorvos- és gyógyszerészhallgatókat, dietetikusokat,
egészségtan tanárokat. Különösen fontosnak tartotta a szakmai utánpótlás nevelését. Örömmel
foglalkozott a szakma iránt érdeklődő fiatalokkal; szeretettel és gondoskodással egyengette
fejlődésüket. Vezetése alatt az intézetet fiatalok töltötték meg.
Oktatási tevékenységének rangját, elismertségét jelzi, hogy 1983 óta az Országos
Szakorvosképesítő Bizottság vizsgáztató tagja, 1996-tól pedig a HIETE Egészségügyi
Főiskolán a Záróvizsga Bizottság elnöke volt.
Kemény vizsgáztatónak tartották, aki azonban még a vizsgákon is tanított. Elvárta,
hogy a tantárgyat a diákok komolyan vegyék. Az alapvető tárgyi ismereteket számon kérte, de
emellett nagyra értékelte a logikus gondolkodást és a jó problémamegoldó képességet is.
Széles látókörű szakember volt, aki odafigyelt arra, hogy mi történik a világban.
Tisztában volt azzal, hogy folyamatosan hatalmas mennyiségű új információt kell az
orvosoknak, közegészségügyi szakembereknek befogadni és feldolgozni ahhoz, hogy
naprakész tudásuk legyen. Kitüntetett fontosságúnak tartotta a külföldi kapcsolatok ápolását, a
minden új módszer, friss kutatási eredmény iránti nyitottság megőrzését. Külföldön szerzett
tapasztalatait igyekezett itthon is hasznosítani. 1974 óta tagja volt a Group of European
Nutritions tudományos társaságnak. 1992 és 2005 között a WHO Nem-Fertőző Betegségek
Elleni Országos Integrált Intervenciós Programjának (WHO-CINDI Program) magyarországi
igazgatója. Felismerte és tanította, hogy minden gyakorló orvosnak, népegészségügyi
szakembernek rendelkeznie kell epidemiológiai ismeretekkel ahhoz, hogy a tudományos
bizonyítékok között tájékozódni tudjon, azokat értékelni tudja.
Sokrétű tudományos érdeklődés és tevékenység jellemezte. Az orvostudomány
kandidátusa tudományos fokozatot 1977-ben nyerte el; értekezését a D3-vitamin és egyesmetabolitjainak a csontanyagcserében játszott szerepéről írta. Érdeklődési területéhez tartozott
a magyar lakosság egészségi állapotának és életmódjának kutatása. A WHO-CINDI program
keretén belül Pécsett, valamint országos mintán végzett felmérések során az elsők között
igyekezett feltérképezni a hazai lakosság egészségi állapotát, és az azt meghatározó kockázati
faktorokat. Utolsó kutatási témáját, amelyben a DDT növényvédőszer-maradványok és a
májzsugor halálozás kapcsolatát vizsgálta, már nem tudta befejezni.
Tudott váltani, jó érzékkel ismerte fel a kihívásokat. Nem elégedett meg az elméleti
kutatással, hanem igyekezett azt a gyakorlatban is hasznosítani. Minden lehetőséget
megragadott, hogy a gyakorlatban is tegyen valamit a népesség egészségi állapotának
javításáért. Számottevő sikereket ért el például a dohányzás visszaszorítására meghirdetett
nemzetközi „Hagyd abba, és nyersz!” programmal, amelynek kampányait és utánkövetéses
vizsgálatait, 1994 és 2004 között, hat alkalommal szervezte és irányította. A meggyőzés
folyamatában tudatosan használta a kommunikáció eszközeit, élt a nyomtatott és az
elektronikus médiumok adta lehetőségekkel. Nem vetette el, hanem felismerte a tudományos
népszerűsítés fontosságát és jelentőségét.
A tudományos munkán, oktatáson, intézetvezetésen, prevenciós programok
szervezésén kívül számos egyéb tevékenységre is maradt ideje és energiája. Kiterjedt
szakmapolitikai és tudományos társasági tevékenység köthető a nevéhez. Tagja volt a
Közegészségügyi, az Élelmezésügyi, a Sugáregészségügyi, a Megelőző Orvostani és
Népegészségügyi Szakmai Kollégiumnak. A hazai és nemzetközi tudományos életben kivívott
rangját jelzik a Magyar Tudományos Akadémiánál betöltött bizottsági tagságai. Tagja volt a
Megelőző Orvostudományi; a Környezet és Egészség; és a Demográfiai Bizottságnak továbbá
az Orvosi Tudományok Osztálya 1. számú Doktori Bizottságának.
A Népegészségügyi Tudományos Társaság és a Magyar Higiénikusok Társasága is
elnökévé választotta. Az Egészségtudomány szakfolyóirat szerkesztő-bizottságának éveken át
volt az elnöke. A Magyar Táplálkozástudományi Társaság vezetőségi tagsága mellett tagja
volt a Magyar Élettani Társaságnak, a Klinikai Laboratóriumi Diagnosztikai Társaságnak, az
Antropológiai Társaságnak, a Hidrológiai Társaságnak. Munkásságáért elnyerte a Fodor
József, a Tarján Róbert és a Sós József Emlékérmet, valamint kitüntették a Magyar
Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjével.
Sikerekben és küzdelmekben gazdag életútján mindvégig társa és támasza volt
felesége, Éva, aki szeretettel, türelemmel és teljes odaadással biztosította számára a nyugodt
családi életet, a biztos hátországot.
Morava Endre egész lényét a közvetlenség és a megértés hatotta át. Őszinte érdeklodéssel fordult mindenki felé. Történeteivel jól elszórakoztatta a hallgatóságát, ám ösztönösen tudta azt is, mikor kell hallgatni és odafigyelni másokra. Emberi tulajdonságai és elért eredményei miatt egyaránt nagy tiszteletnek örvendett. Személyében széles látókörű szakembert, nagy tudású egyetemi tanárt, és céltudatos vezetőt tisztelhetünk. Az elért tudományos-szakmai eredmények, amelyekért megküzdött, a megszerzett és elnyert címek, rangok, titulusok sohasem homályosították el józan ítélőképességét, emberségét és szakmai alázatát. Hiteles, szerény és jellemes ember volt és maradt, aki egyenrangúként fordult diákjaihoz, beosztottjaihoz és professzortársaihoz egyaránt. Mindazok, akik szerettük és becsültük 2007. szeptember 10-én vettünk Tőle végső búcsút a Farkasréti temetőben.
Köszönetnyilvánítás: Munkám során sokat segített Morava professzor úr felesége, Éva asszony, valamint Antmann Katalin kolléganőm. Segítségüket és támogatásukat ezúton is köszönöm.
OROSZI BEATRIX
Ez az írás a www.higienikus.hu oldalon jelent meg, és a szerző engedélyével tettük közzé.

